Jelentős orosz hozzájárulás az ITER-hez

Forrás: iter.org

Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója részt vett a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER - International Thermonuclear Experimental Reactor) összeszerelését elindító ünnepélyes ceremónián.

Az esemény 2020. július 28-án zajlott online közvetítés keretében. Az adást Saint-Paul-lès-Durance franciaországi településről, a projekt építési területéről közvetítették – közölte a Roszatom. A reaktor összeszerelésének kezdete hatalmas mérföldkő a projekt megvalósításában. A hivatalos program keretében megjelenítették Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek, Alekszej Lihacsovnak, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójának, Dan Brouillette-nek, az USA energiaügyi miniszterének, és a projektben részt vevő országok más képviselőinek videoüzeneteit. Továbbá beszédet mondott Bernard Bigot, az ITER nemzetközi szervezetének főigazgatója is.

Alekszej Lihacsov az eseményen résztvevőknek felolvasta Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnökének üdvözlő szavait.

„Az ITER, amely az egyik legnagyobb nemzetközi tudományos-technikai projektté vált, a hatékony és kölcsönösen előnyös, sokoldalú együttműködés ékes példája. Oroszország a kezdeményezés egyik alapító országa, kész fontos hozzájárulást nyújtani az emberiség energiabiztonságának szavatolásához. Az ITER projekt az Oroszországban kidolgozott „tokamak” berendezés koncepcióján alapul. Ma az ITER megvalósulásának döntő szakaszába lép. Arra számíthatunk, hogy a projekt céljai a kitűzött határidőre megvalósulnak, és a belátható jövőben teljesítménye, illetve biztonságossága miatt egyedülálló energiaforrást kapunk. Üzemeltetése kétségkívül segíteni fog a fenntartható gazdasági fejlődés biztosításában és emberek milliói életminőségének javításában.”

Vlagyimir Putyin üzenetében köszönetet mondott mindazoknak is, akik sok éve az ITER projekt megvalósításán dolgoznak.

Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója - Fotó: Roszatom

Alekszej Lihacsov elmondta, hogy a reaktor összeszerelésének kezdete a termonukleáris közösség és természetesen az egész tudományos világ számára fontos esemény.

„Fontos megjegyezni, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellenére az összeszerelési munkálatok ütemterv szerint kezdődnek. Mindannyiunk számára a legfontosabb feladat a berendezés összeszerelésének biztosítása, hogy 2025 végére az első plazmát elő lehessen állítani. Ez lényegében lehetővé teszi, hogy bizonyítsuk a projektben résztvevők tevékenységének összehangoltságát és nemzetközi együttműködésünk hatékonyságát.”

Alekszej Lihacsov azt is megemlítette, hogy az ITER projekt a nyílt tudományos-technológiai összefogás kiváló példája és hangsúlyozta, Oroszország eleget tesz az ITER projektben vállalt kötelezettségeinek, természetbeni és pénzügyi hozzájárulását teljes mértékben és szigorúan az ütemtervnek megfelelően teljesíti. Majd hozzátette:

„Abban, hogy a reaktor összeszerelése időben megkezdődhetett, Oroszországnak nagy érdeme van. A vákuumtartály felső csőcsatlakozó közdarabjai és a DC gyűjtősínek idejében elkészültek, és ezeket leszállítottuk a partnereknek az ITER helyszínére.”

Az ünnepélyes ceremónia

Az ünnepélyes ceremónián virtuális körséta keretében mutatták be az összeszerelésre váró komponenseket (mind az ideszállított, mind pedig az itt gyártott elemeket).

Az ITER az atomenergetikai fejlesztés terén a nemzetközi együttműködés egyik legjelentősebb példája. A „mega science” projekt célja bebizonyítani, hogy lehetséges a fenntartható termonukleáris fúzió és az ipari méretű teljesítmény. A projekten közösen dolgoznak az Európai Unió országai, valamint Oroszország, az USA, India, Kína, Dél-Korea és Japán.

A nemzetközi termonukleáris reaktor építésének gondolata az 1900-as években született meg, és aktívan támogatta Mihail Szergejevics Gorbacsov orosz, Ronald Reagan amerikai és François Mitterrand francia államfő. Az ITER a „tokamak” koncepcióra épülő kísérleti termonukleáris reaktor. (A tokamak egy orosz eredetű mozaikszó. Jelentése: „toroidális kamra mágneses tekercsekkel”, amelyet szovjet tudósok hoztak létre.)

Oroszország mint az ITER létrehozása érdekében tett nemzetközi erőfeszítések összefogásának egyik kezdeményezője, alapvető hozzájárulásával kulcsfontosságú pozíciót foglal el a projektben.

Az ITER madártávlatból

Az orosz kötelezettség teljesítéséért a Roszatom állami konszern a felelős, míg a munkát a Roszatom állami konszern ITER projektközpontja koordinálja. Oroszország a projektben több formában is részt vesz. Egyrészt pénzbeli támogatással járul hozzá az ITER nemzetközi szervezetének költségvetéséhez, másrészt 25 összetett csúcstechnológiai berendezést, illetve rendszert gyárt és szállít a termonukleáris reaktor építési költségeinek 9 százaléka értékben.

A projektben az ITER nemzetközi szervezetéhez rendelt orosz személyzet dolgozik. Az ITER projektben orosz vállalatok tudományos és mérnöki részlegei vesznek részt. Több egyetem is biztosítja szakemberek továbbképzését, köztük a MIFI – Nemzeti Nukleáris Kutató Egyetem, az MFTI a Moszkvai Műszaki Fizikai Egyetem, az NGU – Novoszibirszki Állami Egyetem, az LGU – Leningrádi Állami Egyetem az MGU – Moszkvai Állami Egyetem.

Oroszország és a Roszatom határidőre és teljes körűen teljesíti a vállalt kötelezettségeit.

Eddig 22 km hosszban toroidálismező-vezetéket és 11 km poloidálismező-vezetéket gyártottak, illetve szállítottak le az orosz intézmények az ITER számára. Oroszország olyan egyedülálló berendezéseket gyárt, mint a plazma állapotának monitorozására szolgáló ekvatoriális és felső port-plugok vagy az ITER 6 polodiálismező-tekercsének egyike (PF1), valamint az ITER vákuumkamrájának 18 felső csőcsatlakozó közdarabja. Utóbbiak olyan berendezésnek minősülnek, amelyek nyomás alatti radioaktív anyagok szállítására szolgálnak.

Ezen kívül a plazma fűtésére szolgáló 8 girotront is gyártanak, amelyek frekvenciája 170 Ghz, teljesítménye 1 MW. Ezek az ITER kulcsfontosságú elemeinek minősülnek.

Mindezek mellett Oroszország 9 diagnosztikai rendszert is szállít még a plazma paramétereinek mérésére. De Oroszország biztosítja a kamra 179 panelét (hőfluxus egészen 5 MW/m2-ig), valamint modulcsatlakozókat; a diagnosztikai berendezésekhez szükséges port-plugokat és különböző kapcsolóberendezéseket is.

Forrás: Roszatom

Címkék: Atomkörkép
https://atombiztos.blogstar.hu/./pages/atombiztos/contents/blog/98500/pics/lead_800x600.jpg
Atomkörkép
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Sikeresen vizsgázott a Leningrádi Atomerőmű II. kiépítés 2. blokkja

2020.08.12. 14:35
Az Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége (WANO) moszkvai központjának szakértői elvégezték a Leningrádi Atomerőmű II. kiépítés második, VVER-1200 …

Újabb VVER-1200 típusú blokk fizikai indítása vette kezdetét

2020.08.07. 21:15
Alig néhány héttel a Leningrádi Atomerőmű II. kiépítés második, 3+ generációs, VVER-1200 típusú blokkjának fizikai indítása után 2020. augusztus 7-én megkezdték …

Paks II. második referenciablokkja is üzemre kész

2020.07.19. 22:40
Ma már szinte közhelyszámba megy, hogy amennyiben komolyan vesszük a globális klímavédelmi célok teljesülését, akkor az atomerőművek és a megújuló energiaforrások növekvő részarányára …

AZ MVM ZRT. ÉS A RUSATOM SERVICE RT. KÖZÖS VÁLLALATOT ALAPÍTOTT

2020.07.08. 20:25
Az MVM Zrt. és a Rusatom Service Rt. – a Roszatom állami konszern leányvállalata – vegyesvállalatot alapított Magyarországon European Power Services Zrt. néven.

BENYÚJTOTTÁK A PAKS II. BERUHÁZÁS LÉTESÍTÉSIENGEDÉLY-KÉRELMÉT

2020.06.30. 12:10
A Paks II. Atomerőmű beruházás magyar megrendelője, a Paks II. Zrt. 2020. június 30-án – az ütemterv szerint – benyújtotta az Országos Atomenergia Hivatalnak …

Globális trendforduló vs. hazai zöld demagógia

2020.06.19. 20:00
Az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásával a kormány módosította azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy már az OAH létesítési engedélyének kézhezvétele előtt – külön engedély …

Együttműködési szándéknyilatkozat a bulgáriai Belene Atomerőmű építési projektről

2020.06.18. 22:10
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern 2020. június 18-án együttműködési megállapodást kötött a Framatome …

Fókuszban a nukleáris üzemanyagciklus zárása

2020.06.17. 18:20
A szeverszki Szibériai Vegyi Kombinátban (SZHK), amely a Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó vállalata, a TVEL nyugat-szibériai üzeme a Tomszki régióban, megkezdődött a fő technológiai …

A félelem rossz tanácsadó, ha atomenergiáról van szó

2020.06.16. 11:30
Pieter Cleppe írása az EURACTIV médiahálózat oldalán jelent meg. Célja egyezik a média küldetésével, ezért igyekszik a fenntartható és felelősségteljes kommunikációt …

Indításra készül Paks II. orosz referencia-erőművének 2. blokkja is

2020.06.15. 11:15
A Szentpétervár melletti Szosznovij Bor városában üzemelő Leningrádi Atomerőmű II. kiépítésének 2. blokkján befejeződött a fizikai indítást …

Ezeket a cikkeket olvastad már?