hirdetés

Oroszország és Kína orosz tervezésű atomerőmű létesítéséről írt alá szerződést

Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnökének oroszországi látogatása során Moszkvában az orosz és a kínai államfő jelenlétében – ünnepélyes keretek között – aláírták a kínai Xudabao Atomerőmű területén építendő, orosz tervezésű VVER-1200 típusú 3-as és 4-es blokk létesítéséről szóló fővállalkozói főszerződést.

A dokumentumot a Roszatom állami atomenergetikai konszernhez tartozó ASZE Mérnöki Vállalat Rt. és a CNNC kínai állami atomenergetikai konszern képviselői látták el kézjegyükkel.

Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója az aláírás alkalmából elmondta:

„Az új telephelyen megvalósuló projekt a mai napon a gyakorlati szakaszához érkezett. A korábban a Tianwani Atomerőmű bővítéséről aláírt szerződés figyelembevételével 2028-ig kínai partnereinkkel négy, legújabb, 3+ generációs blokkot fogunk megépíteni.”

Korábban, 2019 márciusában írták alá a Tianwani Atomerőmű területén épülő 7. és 8. számú VVER-1200-as, 3+ generációs reaktorokkal szerelt blokkok építéséről szóló fővállalkozói szerződést.

A Xudabao Atomerőmű  3. blokkjának indítását 2027-re, a 4-es számút 2028-ra tervezik. A Tianwani Atomerőmű 7. blokkját 2026-ban, 8. blokkját pedig 2027-ben tervezik elindítani.

A mostani megállapodásokat Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnökének Kínában tett látogatása alkalmával, a 2018. június 8-án aláírt szerződéscsomaggal összhangban készítették elő. Az akkor kötött megállapodások meghatározták az elkövetkező évtizedekre Oroszország és Kína együttműködését az atomenergetika terén.

Címkék: Atomkörkép
https://atombiztos.blogstar.hu/./pages/atombiztos/contents/blog/74018/pics/lead_800x600.jpg
Atomkörkép
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Szakmai látogatás a Novovoronyezsi Atomerőműben

2019.07.09. 12:10
2019. július 3-án tizenkét országból 23 szakember látogatott el a Novovoronyezsi Atomerőműbe a Roszatom Műszaki Akadémia szervezésében.

65 éves a világ első atomerőműve

2019.06.28. 14:40
Mindennapi életünk során gyakran kezdünk bele olyan új dolgokba, álmokba, amelyektől jobb jövőt és szebb életet remélünk nemcsak a családunknak, hanem a tágabb közösségünknek is. Nem volt ez másként akkor sem, …

Süli János tárca nélküli miniszter a Belarusz Atomerőműben járt

2019.06.24. 21:00
Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter 2019. június …

Továbbra is a Roszatom adja a nukleáris üzemanyagot Szlovákiának

2019.06.06. 20:35
A TVEL nukleáris üzemanyaggyártó vállalat és a szlovák Villamos Művek, a Slovenské elektrárne vezetői aláírták a szlovák atomerőművek …

Hálózatra termel a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés 2. blokkja

2019.06.04. 21:00
A Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés 3+ generációs, VVER-1200 típusú reaktorral szerelt 2. blokkján megkezdődött a kereskedelmi üzemeltetést …

Tíz évvel halasztanák el a nukleáris energia részarányának csökkentését

2019.05.27. 14:50
Franciaország az energia- és éghajlatváltozási tervezetében az atomenergia a villamosenergia-termelési mixben betöltött jelenlegi …

Vízre bocsátották az Urál univerzális atomjégtörőt

2019.05.26. 20:05
A szentpétervári Balti Hajógyár dokkjában 2019. május 25-én ünnepélyesen vízre bocsátották az Urál univerzális atomjégtörő hajót, amellyel az orosz atomjégtörő flottát …

A Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés második blokkja is megkezdte az villamosenergia-termelést

2019.05.03. 06:30
2019. május 1-jén hálózatra kapcsolták a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítésének második …

Leszerelési projekt Svédországban

2019.04.29. 17:15
Az erőművi szervizszolgáltatásokat nyújtó német Uniper Anlagenservice által vezetett konzorcium a Roszatomhoz tartozó NUKEM Technologies vállalattal közösen megbízást kapott két-két reaktor leszerelésére a …

A világ egyetlen úszó atomerőműve üzemkész

2019.04.25. 21:10
Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőmű sikeres és komplex tesztsorozatot követően – beleértve a KLT-40 ikerreaktorok rendszereinek tesztelését is – üzemkész.

Ezeket a cikkeket olvastad már?