Leszerelési projekt Svédországban

Az erőművi szervizszolgáltatásokat nyújtó német Uniper Anlagenservice által vezetett konzorcium a Roszatomhoz tartozó NUKEM Technologies vállalattal közösen megbízást kapott két-két reaktor leszerelésére a Svédország délkeleti részén lévő Oskarshamn atomerőművében, illetve Svédország déli részén, a Barsebäck település mellett fekvő atomerőműben.

A fedezeti szerződés értelmében a négy egységet együttesen kezelik. A Barsebäck Atomerőmű két blokkját 1999-ben, illetve 2005-ben állították le. A reaktortartályok leszerelését 2020 elejére tervezik, miután megkapják az erre vonatkozó engedélyt. A projekt várhatóan 2024-ben fejeződik be Oskarshamnban, miután tavaly döntés született az itteni 1-es és 2-es reaktor leszereléséről.

Az atomerőművi leszerelési program számos munkafolyamatból áll, beleértve a reaktortartályok elbontását, valamint a turbina és a generátor gépegység szétszerelését és az anyagok elszállítását. A leszerelési lépéseket egymás után hajtják végre. Előbb Barsebäckben, majd Oskarshamnban.

A két telephelyen található blokkok leszerelésének közös tervezéséből és a beruházásból fakadó szinergiáknak köszönhetően növekszik a leszerelési program hatékonysága.  Az első szakaszban megszerzett szakértelem hasznosul majd a projekt további szakaszában, ennek köszönhetően biztonságosabbá is válik a projekt kivitelezése.

„Ez a szerződés fontos mérföldkövet jelent, ugyanis ez az első olyan megállapodás, amely a két telephelyen – Oskarhamnban és Barsebäckben – lévő reaktortartályok leszerelését célozza. Mindez hosszú és intenzív beszerzési folyamat nyomán valósul meg” – mondta Billy Slättengren, az oskarshamni leszerelés projektmenedzsere.

Åsa Carlson, a Barsebäck Kraft vezérigazgatója megköszönte a kiváló együttműködést az erőműveket üzemeltető Oskarshamns Kraftgrupp (OKG), a Barsebäck Kraft (BKAB), valamint az Uniper Anlagenservice és a NUKEM Technologies vállalatoknak.

– Ez a fantasztikus csapat keményen és intenzíven dolgozott azért, hogy ma itt állhassunk és aláírhassuk ezt a szerződést – mondta.

Az alzenaui, németországi székhelyű NUKEM Technologies világszerte aktív a radioaktív hulladék és a kiégett fűtőelemek kezelése, a nukleáris létesítmények, a mérnöki megoldások és a tanácsadás területén. A NUKEM Technologies 2009 óta az ASZE Csoport (a Roszatom mérnökdivíziója) része.

Címkék: Atomkörkép
https://atombiztos.blogstar.hu/./pages/atombiztos/contents/blog/72099/pics/lead_800x600.jpg
Atomkörkép
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hamis zöld próféciák és a rögvalóság

2019.11.12. 11:30
Az atomerőművek, különösen a Paks II. Atomerőmű ellenzőinek eszmefuttatásairól a klasszikussá vált vicc jut eszembe: igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak? – A hír igaz csak nem osztogatnak, …

Fókuszban a Paks II. Atomerőmű megvalósítása

2019.11.06. 22:35
A magyarországi villamosenergia-rendszer folyamatos kihívásokkal szembesül, hiszen évről évre növekvő villamosenergia-fogyasztással, újabb és újabb téli és nyári rendszerterhelési csúcsokkal …

A harmadik orosz VVER-1200 típusú blokk is megkezdte kereskedelmi üzemét

2019.11.01. 14:45
2019. november első napján 30 nappal a tervezett határidő előtt, kereskedelmi üzembe állt a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés II. blokkja.

Atomenergia nélkül a klímavédelmi harc nem nyerhető meg

2019.11.01. 08:35
Az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségekkel járó éghajlatváltozás nyomán globális egyetértés alakult ki mára arra vonatkozóan, hogy karbonsemleges technológiák …

Roszatom az ITER-ben

2019.10.21. 13:20
2019. október 17-én Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója felkereste a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER) építési területét Franciaországban. A projekt azt hivatott igazolni, hogy a fúziós energia ipari méretekben …

Paks Magyarország „energiaszíve”

2019.10.08. 21:15
Magyarországon van egy gyönyörű Duna-parti település, az idén várossá nyilvánításának negyvenedik születésnapját ünneplő Paks. Ez a város nem kizárólag az ott élő barátságos emberek mindennapi életet …

Európának a jövőben is szüksége lesz atomenergiára

2019.10.04. 16:55
A megújuló energiaforrások és az atomenergia között nem szabad kizárólagosságot megfogalmazni, hiszen mind a két energiatermelési módnak megvannak a sajátos előnyei az országok …

Küzdelem a harmadik üzemelő EPR helyért

2019.10.03. 23:50
A kínai Guangdong tartományban lévő Taishan Atomerőmű második, francia EPR típusú atomerőművi blokkja 2019. szeptember 7-én megkezdte a kereskedelmi üzemét. Ez újabb mérföldkő a kínai atomenergetika …

Londonból üzent az atomenergetika a világnak

2019.09.09. 22:55
Az atomenergia újra a reneszánszát éli. Egyre több ország látja be, hogy a globális klímavédelmi, ellátásbiztonsági és versenyképességi célok miatt jelentősen növelni kell az atomenergia …

Vlagyivosztok – Északi-tengeri Útvonal Bizottságának első munkaértekezlete

2019.09.08. 22:40
Az Északi-tengeri Útvonal (Northern Sea Route – NSR) első bizottsági munkaértekezletére a Keleti Gazdasági Fórum keretében került sor a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?