Nemzetközi sugártechnológiai kurzus

Idén Oroszország ad otthont a nemzetközi sugártechnológiai kurzus programnak.

 

A Roszatom megállapodást kötött a Nemzetközi Nukleáris Egyetemmel egy oroszországi sugártechnológiai kurzus szervezéséről. A Nemzetközi Nukleáris Egyetem WNU Sugártechnológiai Iskolájának idén Oroszország ad otthont. Az erről szóló megállapodást a nemzetközi Északi Nukleáris Fórum keretében 2019. február 5-én írta alá Helsinkiben a Roszatom Műszaki Akadémia és a Nemzetközi Nukleáris Egyetem vezetője.

Az egyezményt Agneta Rising, a Nukleáris Világszövetség, a WNA főigazgatója, a WNU elnöke és Jurij Szeleznyov, a Roszatom Műszaki Akadémia rektora látta el kézjegyével. Az iskola kéthetes programjának keretében az izotópgyártás és több más radiológiai technológia szakértői tartanak majd előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat. A képzésre a WNU és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) együttműködésének köszönhetően kétévente kerül sor. Az előzőt 2017-ben Sao Paulóban, Brazíliában tartották. A program számára ösztöndíjakon keresztül a NAÜ nyújt pénzügyi támogatást.

Az idei kurzusnak Obnyinszk városa ad otthont, ami jelentős lépés a jövő Nukleáris Tudományos és Technológiai Központ (CNST) személyzeti képzési rendszerének létrehozásában. A tervek szerint az izotópgyártás terén képviselteti magát a kurzuson a Karpov Fizikai és Kémiai Tudományos Kutatóintézet, továbbá az alkalmazott sugárgyógyászat terén az  Orvosi-Radiológiai Kutatóközpont továbbá az Orosz Mezőgazdasági Radiológiai és Agroökológiai Intézet, a RIARAE is.  

A sugártechnológiai kurzusra már most lehet regisztrálni ezen a linken linken.

Címkék: Atomkörkép
https://atombiztos.blogstar.hu/./pages/atombiztos/contents/blog/69009/pics/lead_800x600.jpg
Atomkörkép
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A Tianvani Atomerőmű az orosz és a kínai atomipari szakemberek professzionalizmusának bizonyítéka

2020.01.20. 16:45
A Tianvani Atomerőmű Oroszország és Kína legnagyobb közös atomenergetikai projektje. Az erőműben …

Elfogadta a nemzeti energia- és klímavédelmi stratégiát a kormány

2020.01.15. 18:00
Egy villamosenergia-fogyasztónak éjjel-nappal, télen-nyáron szüksége van villamos energiára.

Rekordot döntött az oroszországi atomerőművek villamosenergia-termelése

2020.01.10. 16:40
Az orosz atomerőművek – a Roszatom állami konszern villamos energetikai divíziójához tartozó Roszenergoatom konszern leányvállalatai – újabb …

Megkezdte a villamosenergia-termelést a világ első úszó atomerőműve

2019.12.19. 16:05
2019. december 19-én, helyi idő szerint 11:00 órakor az oroszországi Pevek városában a világ első úszó atomerőműve csatlakozott a …

Nem hallják az új idők szavát az atomellenes zöldek

2019.12.16. 16:05
Az Európai Unió tagállamainak vezetői konszenzusra jutottak abban, hogy 2050-re el kell érni a klímasemlegességet és ehhez, valamint a fosszilis részarány radikális csökkentésének …

Áttörések az atomenergetikában

2019.12.10. 12:30
Nemzetközileg elfogadott tény, hogy az atomenergia nélkülözhetetlen pillére a globális klímaváltozás és az energiaszegénység elleni harcnak. Az ENSZ után az Európai Parlament is kinyilvánította ezt, ami igazi áttörés, …

Újabb történelmi rendszerterhelési csúcs született

2019.12.05. 12:00
Idén még csak néhány nappal ezelőtt esett le az első hó és érkezett meg a hideg, de máris megdőlt az eddigi, 2019. január 23-án, a déli órákban mért 6926 MW-os (15 perces) abszolút …

A Roszatom a logisztikában is előrelép

2019.12.04. 09:25
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern kisebbségi részesedést szerzett a Delo logisztikai vállalatcsoportban (az egyik legnagyobb orosz logisztikai vállalatcsoport).

A bolygó jövője a tét

2019.12.03. 22:10
Európában a közvéleményt mind jobban aggasztja az éghajlatváltozás, ami kézzelfogható közelségbe került az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek sokasodásával. Ami néhány évtizede még anomáliának számított, ma már a …

A jövő záloga: együtt az atom és a megújulók

2019.11.20. 20:35
Az atomenergia hazai és nemzetközi ellenzői folyamatosan azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy a fejlett országok lemondanak az atomenergiáról. Arra alapozzák ezt, hogy a megújuló …

Ezeket a cikkeket olvastad már?