Atomerőmű – jégből

Magyarországon leginkább az atomenergetikai szakma ismeri az orosz Obnyinszk város nevét, de valószínűleg ez nemsokára másképp lesz, hiszen a Roszatom bázisegyeteme, a MIFI Obnyinszki Karán hamarosan felépül a világ első, jégből készült atomerőműve, amelynek apropója, hogy az első orosz atomerőművet éppen itt építették meg 65 évvel ezelőtt.

A rendhagyó esemény nem titkolt célja, hogy a MIFI Nemzeti Atomkutató Egyetem – orosz rövidítéssel NIJAU MIFI – Obnyinszki Karának Atomfizika Tanszékén tanuló diákjait a Roszatomhoz csábítsa, illetve az egyetemen tanuló külföldi diákok a rendezvényen keresztül még inkább bekapcsolódhassanak az egyetem életébe. A MIFI angol nyelven zajló képzésein rendszeresen vesznek részt magyar hallgatók, és idén is várják az atomenergetika és az atomerőművek működtetése iránt érdeklődő tehetséges magyar fiatalokat alap- és mesterképzésre. (Jelentkezni a https://russia.study oldalon lehet.)

A jégből készült atomerőművet a MIFI diákjai – az oroszokon kívül indiai, bangladesi, algériai, vietnámi és mongol hallgatók készítik majd el –, a munka február 4-én már el is kezdődött. A jégből készült atomerőmű ünnepélyes átadására február 15-én kerül sor, az alkotás az Első jeges-vizes reaktorral készült Nemzetközi Jégatomerőmű nevet fogja viselni.

Címkék: Atomkörkép
https://atombiztos.blogstar.hu/./pages/atombiztos/contents/blog/68799/pics/lead_800x600.jpg
Atomkörkép
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Hamis zöld próféciák és a rögvalóság

2019.11.12. 11:30
Az atomerőművek, különösen a Paks II. Atomerőmű ellenzőinek eszmefuttatásairól a klasszikussá vált vicc jut eszembe: igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak? – A hír igaz csak nem osztogatnak, …

Fókuszban a Paks II. Atomerőmű megvalósítása

2019.11.06. 22:35
A magyarországi villamosenergia-rendszer folyamatos kihívásokkal szembesül, hiszen évről évre növekvő villamosenergia-fogyasztással, újabb és újabb téli és nyári rendszerterhelési csúcsokkal …

A harmadik orosz VVER-1200 típusú blokk is megkezdte kereskedelmi üzemét

2019.11.01. 14:45
2019. november első napján 30 nappal a tervezett határidő előtt, kereskedelmi üzembe állt a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés II. blokkja.

Atomenergia nélkül a klímavédelmi harc nem nyerhető meg

2019.11.01. 08:35
Az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségekkel járó éghajlatváltozás nyomán globális egyetértés alakult ki mára arra vonatkozóan, hogy karbonsemleges technológiák …

Roszatom az ITER-ben

2019.10.21. 13:20
2019. október 17-én Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója felkereste a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER) építési területét Franciaországban. A projekt azt hivatott igazolni, hogy a fúziós energia ipari méretekben …

Paks Magyarország „energiaszíve”

2019.10.08. 21:15
Magyarországon van egy gyönyörű Duna-parti település, az idén várossá nyilvánításának negyvenedik születésnapját ünneplő Paks. Ez a város nem kizárólag az ott élő barátságos emberek mindennapi életet …

Európának a jövőben is szüksége lesz atomenergiára

2019.10.04. 16:55
A megújuló energiaforrások és az atomenergia között nem szabad kizárólagosságot megfogalmazni, hiszen mind a két energiatermelési módnak megvannak a sajátos előnyei az országok …

Küzdelem a harmadik üzemelő EPR helyért

2019.10.03. 23:50
A kínai Guangdong tartományban lévő Taishan Atomerőmű második, francia EPR típusú atomerőművi blokkja 2019. szeptember 7-én megkezdte a kereskedelmi üzemét. Ez újabb mérföldkő a kínai atomenergetika …

Londonból üzent az atomenergetika a világnak

2019.09.09. 22:55
Az atomenergia újra a reneszánszát éli. Egyre több ország látja be, hogy a globális klímavédelmi, ellátásbiztonsági és versenyképességi célok miatt jelentősen növelni kell az atomenergia …

Vlagyivosztok – Északi-tengeri Útvonal Bizottságának első munkaértekezlete

2019.09.08. 22:40
Az Északi-tengeri Útvonal (Northern Sea Route – NSR) első bizottsági munkaértekezletére a Keleti Gazdasági Fórum keretében került sor a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?