hirdetés

Atombölcsők

Fortepan

Életünk során sokszor kezdünk bele olyan új dolgokba, amelyektől jobb jövőt és szebb életet remélünk nemcsak a családunknak, hanem a tágabb közösségünknek is. Nem volt ez másként akkor sem, amikor az idén 40. születésnapját ünneplő Atomerőmű magazin elődje, az Atomerőmű építői címet viselő lap első kiadása 1978-ban megjelent.

Az elmúlt évtizedekben a magazinnak köszönhetően a paksiak és a környékbeliek is megismerhették a Paksi Atomerőmű mindennapjait, a biztonságos üzemelés érdekében dolgozók felelősségteljes munkáját, a folyamatosan zajló fejlesztéseket, valamint az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos jövőképet is. Az orosz technológia alapján épült és folyamatosan fejlesztett Paksi Atomerőművel kapcsolatban érdemes visszaemlékezni a technológia fejlesztése során tett első lépésekre, amelyek nélkül ma nem létezhetne az atomerőmű és nem épülhetne meg a város jövőjét hosszú távon  biztosító Paks II. Atomerőmű sem.

Az orosz F-1 reaktor

Csaknem 72 évvel ezelőtt az orosz grafitmoderálású F-1 reaktor 1946. december 25-én érte el az első kritikusságot, ezért Európában ez volt az első önfenntartó nukleáris láncreakciót biztosító nukleáris reaktor. Eredetileg az F-1-es katonai célokat szolgált, főleg atomfegyverek fejlesztésére használták az amerikai-orosz nukleáris paritás megteremtése és fenntartása érdekében. A szigorúan titkos projekt keretében elkészült a szovjet atombomba, amelyet 1949-ben fel is robbantottak. Az F-1-ben folyó kísérletek jellege az évtizedek alatt megváltozott, plutóniumtermelés helyett békés kutatásokra használták a reaktort.

Az orosz F-1 reaktor vezénylőterme a moszkvai Kurcsatov Intézet területén - Fotó: Hárfás Zsolt

A hosszú évtizedek alatt az F-1 reaktor segítségével számos olyan kutatás-fejlesztési munkát végeztek el, amelyek révén Oroszország ma a nukleáris energetika számos területén világelső. Az Intézetben látható az úgynevezett Kurcsatov-reaktor családfa is, amely azt mutatja be, hogy miként születtek az első atommáglya nyomán reaktorok százai, köztük a villamosenergia-termelést, valamint a tudományos célokat szolgáló kutatóreaktorok, hogyan fejlesztették ki egyebek között az atommeghajtású tengeralattjárók és a jégtörők reaktorait.

Az F-1-es reaktort jó néhány évvel ezelőtt már leállították, de elvileg az ősreaktor bármikor újraindítható. 2016 végén a 70 éves évforduló alkalmából egyedülálló múzeum is nyílt a moszkvai Kurcsatov Intézetben – a kiállítást az egykori reaktor föld alatti épületében alakították ki. A megnyitó ünnepség abban a vezénylőteremben volt, ahol 1946. december 25-én a szovjet atomkutatás atyja, Igor Kurcsatov irányításával a reaktor először érte el az első kritikusságot. A reaktorba összesen 50 tonna uránt és 500 tonna grafitot helyeztek el.

 

A VVER technológia bölcsője

Az oroszországi novovoronyezsi telephelyet méltán tarthatjuk a VVER technológia bölcsőjének. Az egyes VVER típusok prototípusai kivétel nélkül itt találhatóak: 1964 decemberében itt kezdte meg kereskedelmi üzemét az első VVER-210 típusú blokk. Ezt követte a Pakson is üzemelőkhöz hasonló VVER-440, majd a VVER-1000 típusú blokk.

A novovoronyezsi telephely, itt üzemel a világ első 3+ generációs, VVER-1200 típusú blokkja - Fotó: Hárfás Zsolt

A telephelyen a VVER-család legújabb tagja, a világ első 3+ generációs, VVER-1200-as  V-392M típusú blokkja, a 6-os egység 2017. február óta kereskedelmi üzemben termel. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a világ első olyan blokkjaként ismerte el, amely megfelel a 3+ generációs atomerőművekkel szemben támasztott, a fukusimai atomerőmű-baleset után elfogadott nemzetközi biztonsági követelményeknek is. A Paks II. projekt részletes vizsgálata során az Európai Bizottság szintén megerősítette, hogy a Pakson építendő két új, VVER-1200 típusú blokk teljesíteni tudja a legszigorúbb nukleáris biztonsági és sugárvédelmi előírásokat is. Novovoronyezsben épül a 7-es, VVER-1200-as blokk is, amely esetében jelenleg a fizikai indítást megelőző tesztek zajlanak. A Roszatom számára alapelv, hogy csak olyan technológiát exportál más országokba, amelyet ezen a telephelyen már kipróbált és az maximálisan bizonyított.

Az új paksi blokkok referencia-erőműve a Leningrádi Atomerőmű II. kiépítés, ahol a szintén VVER-1200 (V-491) típusú, 3+ generációs blokk 2018. június 12-én már elérte a névleges, 100 százalékos teljesítményszintet. A blokk rövidesen megkezdi a kereskedelmi üzemet.

Paks II. projekthez hasonló, két VVER-1200 típusú blokk épül Fehéroroszországban is. A Belorusz Atomerőmű első blokkja már jövő tavasszal megkezdheti a működését és 2019 végén kereskedelmi üzembe állhat. A második blokk 2020-tól termel majd áramot.

 

Kurszk – a VVER-TOI bölcsője

A VVER technológia fejlesztése nem állt meg. 2018. április 29-én az első adag beton alaplemezbe történő öntésével megkezdődött a nyugat-oroszországi Kurszki Atomerőmű II. kiépítés első, VVER-TOI (TOI = tipizált, optimalizált, informatizált) nyomottvizes, 3+ generációs blokkjának építése.

A kurszki beruházás jelenlegi szakaszában két, 1255 MW villamos teljesítményű VVER-TOI típusú blokk fog megépülni, amelyek mintegy 25 százalékkal nagyobb kapacitást jelentenek az ott működő RBMK-1000 típushoz képest. A reaktor tervezett üzemideje 60 év, amely 80 évre meghosszabbítható. A beruházás az ütemtervnek megfelelően halad, október közepén például már megérkezett a telephelyre az ennél a típusnál is alkalmazott zónaolvadék- csapda egyik fontos, több száz tonnás eleme is.

A Kurszki Atomerőmű II. ütem első két blokkja a jelenleg üzemelő Kurszk 1-2, RBMK típusú grafitmoderátoros blokk kapacitását hivatott helyettesíteni, ezért az üzembe helyezésüket a régi blokkok leállításával összehangolva végzik majd el.

A "VVER-TOI" alapú atomerőmű a folyamatoptimalizációnak köszönhetően már 2022 végén, a második pedig 2023-ban kezdheti meg a kereskedelmi célú villamosenergia-termelést.

 

Itthon az a feladat, hogy a hazai atomenergia bölcsője, a paksi telephely hosszú távon fennmaradjon, és szolgálja Magyarország alapvető nemzeti érdekeit: a biztonságos, folyamatos és olcsó villamosenergia-ellátást, valamint a klímavédelmi célok teljesítését is.

A cikk az Atomerőmű c. magazinban jelent meg és innen letölthető.

Címkék: Atomkörkép
https://atombiztos.blogstar.hu/./pages/atombiztos/contents/blog/64780/pics/lead_800x600.jpg
Atomkörkép
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Szakmai látogatás a Novovoronyezsi Atomerőműben

2019.07.09. 12:10
2019. július 3-án tizenkét országból 23 szakember látogatott el a Novovoronyezsi Atomerőműbe a Roszatom Műszaki Akadémia szervezésében.

65 éves a világ első atomerőműve

2019.06.28. 14:40
Mindennapi életünk során gyakran kezdünk bele olyan új dolgokba, álmokba, amelyektől jobb jövőt és szebb életet remélünk nemcsak a családunknak, hanem a tágabb közösségünknek is. Nem volt ez másként akkor sem, …

Süli János tárca nélküli miniszter a Belarusz Atomerőműben járt

2019.06.24. 21:00
Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter 2019. június …

Továbbra is a Roszatom adja a nukleáris üzemanyagot Szlovákiának

2019.06.06. 20:35
A TVEL nukleáris üzemanyaggyártó vállalat és a szlovák Villamos Művek, a Slovenské elektrárne vezetői aláírták a szlovák atomerőművek …

Oroszország és Kína orosz tervezésű atomerőmű létesítéséről írt alá szerződést

2019.06.05. 22:55
Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnökének oroszországi látogatása során Moszkvában az orosz és a kínai …

Hálózatra termel a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés 2. blokkja

2019.06.04. 21:00
A Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés 3+ generációs, VVER-1200 típusú reaktorral szerelt 2. blokkján megkezdődött a kereskedelmi üzemeltetést …

Tíz évvel halasztanák el a nukleáris energia részarányának csökkentését

2019.05.27. 14:50
Franciaország az energia- és éghajlatváltozási tervezetében az atomenergia a villamosenergia-termelési mixben betöltött jelenlegi …

Vízre bocsátották az Urál univerzális atomjégtörőt

2019.05.26. 20:05
A szentpétervári Balti Hajógyár dokkjában 2019. május 25-én ünnepélyesen vízre bocsátották az Urál univerzális atomjégtörő hajót, amellyel az orosz atomjégtörő flottát …

A Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés második blokkja is megkezdte az villamosenergia-termelést

2019.05.03. 06:30
2019. május 1-jén hálózatra kapcsolták a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítésének második …

Leszerelési projekt Svédországban

2019.04.29. 17:15
Az erőművi szervizszolgáltatásokat nyújtó német Uniper Anlagenservice által vezetett konzorcium a Roszatomhoz tartozó NUKEM Technologies vállalattal közösen megbízást kapott két-két reaktor leszerelésére a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?