Édenek a vadonban: Törökországban

Édenek a vadonban: Törökországban bemutatták a Wild Edens dokumentumfilm-sorozat új részét.

 

A Wild Edens dokumentumfilm-sorozat Törökországról szóló új részének premierjét Ankarában tartották. A klímaváltozás lehetséges következményeire figyelmeztető sorozat második része Törökország növény- és állatvilágát mutatja be a Kaukázus és a Földközi-tenger mellékének egyedi és törékeny élőhelyein.

A biztonságos és tiszta energiatermelés terén vezető szerepet játszó Roszatom állami atomenergetikai konszernt aggodalommal töltik el a globális klímaváltozással kapcsolatos veszélyek. „Először is a természet szépségeinek gazdag tárházára szeretnénk felhívni a nemzetközi közösség figyelmét. Másodszor pedig emlékeztetni szeretnénk arra, hogy a csodálatos környezet az emberi tevékenység pusztító következményeinek áldozatává válhat. Filmünk az ökoszisztéma törékenységét mutatja be, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy a bolygó megmentésében mindannyiunknak fontos szerep jut” – mondta el az eseményen Kirill Komarov, a Roszatom állami atomenergetikai konszern első vezérigazgató-helyettese.

Videoüzenetében Freida Pinto, a projekt nagykövete a következőket fogalmazta meg:

„Hiszem, hogy a projekt több okból kifolyólag is kiemelten fontos. Fontos, mert mindannyiunknak megmutatja az oly sok éven át rejtve maradt természeti szépségeket és fontos azért is, mert a Wild Edens szembesít a klímaváltozás kockázataival.”

Andrew Zikking, a dokumentumfilm-sorozatot készítő Off the Fence független produkciós társaság producere elmondta:

„Bár a film a Wild Edens kampány részeként a klímaváltozás kérdéskörét járja körül, ám az nemcsak az élőhelyek pusztulását és a környezeti károkat vette górcső alá. Szerettük volna Törökország lélegzetelállító vadvilágát is megragadni és ünnepelni, és azt is bemutatni, hogy mi az, ami örökre elveszhet. Ezeknek a törékeny ökoszisztémáknak a történetét Törökország legveszélyeztetettebb fajain keresztül szerettük volna elmesélni. Felvillantva az állatok életének fontos pillanatait, legyen az ragadozók esetében a vadászat, a párzás, vagy pusztán a túlélés.”

A dokumentumfilmet több mint három hónapon keresztül forgatták és Törökországban, Afrikában, illetve Európában is be fogják mutatni.

Címkék: Atomkörkép
https://atombiztos.blogstar.hu/./pages/atombiztos/contents/blog/64778/pics/lead_800x600.jpg
Atomkörkép
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

A Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés második blokkja is megkezdte az villamosenergia-termelést

2019.05.03. 06:30
2019. május 1-jén hálózatra kapcsolták a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítésének második …

Leszerelési projekt Svédországban

2019.04.29. 17:15
Az erőművi szervizszolgáltatásokat nyújtó német Uniper Anlagenservice által vezetett konzorcium a Roszatomhoz tartozó NUKEM Technologies vállalattal közösen megbízást kapott két-két reaktor leszerelésére a …

A világ egyetlen úszó atomerőműve üzemkész

2019.04.25. 21:10
Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőmű sikeres és komplex tesztsorozatot követően – beleértve a KLT-40 ikerreaktorok rendszereinek tesztelését is – üzemkész.

Az Európai Bizottság képviselője kiállt az atomenergia hosszú távú alkalmazása mellett Szocsiban

2019.04.24. 19:05
Az atomszakma éves seregszemléjére, a Fekete-tengeri üdülőhelyre, Szocsiba az idén is a világ minden …

Hiteltelen „atomszakértők”

2019.04.13. 14:00
Paks II. és az atomenergetika felkent – biológus, közgazdász és egyéb foglalkozású –„szakértőit” hallgatva erőt vett rajtam a déjà vu-érzés. Mintha hallottam volna már hasonlót. Jó harminc éve, a …

Megkezdődött a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés 2. blokk üzembe helyezése

2019.04.12. 22:20
2019. április 11-én megkezdték a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítés 3+ generációs, innovációs 2-es blokkjának üzembe …

Ötmilliárd kilowattóra villamos energia

2019.04.05. 14:40
A Leningrádi Atomerőmű VVER-1200-as reaktorral szerelt új blokkja első alkalommal érte el az ötmilliárd kilowattóra villamosenergia termelést.

Ártalmas kampányzöldségek Paks II ügyében

2019.04.02. 14:10
Az elmúlt években már többször kudarcot vallottak vele, ám a hazai ellenzékiek továbbra sem tanulnak saját hibáikból, és ismételten újra megpróbálják kijátszani – ezúttal az uniós …

ASE Nemzetközi Fotópályázat magyar díjazottal

2019.03.27. 18:20
Megnyitották az ASE Nemzetközi Fotópályázat legjobb munkáit bemutató kiállítást – magyar fotós is van a díjazottak között.

„Megdobbant” a harmadik VVER-1200-as reaktorszív

2019.03.25. 17:10
2019. március 22-én, helyi idő szerint 22 óra 1 perckor a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítésének II., VVER-1200 típusú blokkja az előzetes terveknek megfelelően elérte a minimális …

Ezeket a cikkeket olvastad már?