Új erőmű épül az Unió peremén

A Belorusz Atomerőmű 2018 októberében Fotó: Hárfás Zsolt

A világ országai folyamatos kihívásokkal szembesülnek a villamosenergia-termelés tekintetében, hiszen egyszerre kell megfelelniük az ellátásbiztonsági, a versenyképességi és a klímavédelmi követelményeknek. E szempontok együttes érvényesítése nem könnyű feladat. Éppen ezért számos ország az atomenergetika fejlesztése mellett teszi le a voksát, miután az atomerőművek mindhárom szempontból optimális megoldást jelentenek.

 

Fehéroroszország is e szempontok mentén döntött, amikor a Paks II Atomerőműhöz hasonló két, VVER-1200 típusú, 3+ generációs blokk építéséről határozott. Az 1-es blokk alapozása 2013-ban kezdődött, az egység a 2018. októberi állapot alapján 98 százalékos készültségi állapotban van. Az épületek és szerkezetek száz százalékban elkészültek, a technológiai rendszerek üzembe helyezési munkálatai zajlanak. A jövő év elején helyezik be a reaktorba az első friss üzemanyagkötegeket, majd 2019 márciusában kerülhet sor a blokk fizikai indítására. A kereskedelmi üzem kezdete 2019 végén várható. A második fehérorosz blokk egy évvel később, 2020-ban állhat a villamosenergia-termelés szolgálatába. Fehéroroszország első atomerőműve az energiatermelés 25-30 százalékát adja majd. Fontos kiemelni, hogy a beruházás az előirányzott költségkereten belül valósul meg.

A második blokk készültsége szintén nagyon magas, 95 százalékos.

A főberendezéseket a terveknek megfelelően már beépítették, beleértve a reaktortartályt is, illetve szerelik a turbinagépház berendezéseit.

Magyarországhoz hasonlóan Fehéroroszország is az atomerőmű-építésben érdekelt, ugyanis az ország villamosenergia-termelésének 95 százalékát gázerőművek adják. Az ország éves földgázszükséglete eléri a 10-11 milliárd köbmétert. Éppen ezért a minszki kormányzatnak életbevágóan fontos, hogy diverzifikálja és folyamatosan fejlessze az ország energetikai rendszerét. Ennek egyik alapvető pillére a két új blokk által biztosított 2400 MW nukleáris kapacitás, amely éves szinten ötmilliárd köbméter földgáz megtakarítását eredményezi, emellett jelentősen hozzájárul a klímavédelemhez, a párizsi klímaegyezményben foglalt célok teljesüléséhez, ugyanis éves szinten tízmillió tonna szén-dioxid-kibocsátást segít elkerülni, ráadásul elősegíti a gázfüggőség csökkentését is.

Lényeges szempont továbbá, hogy a két új blokk által termelt villamos energia előállítási egységköltsége alacsonyabb, mint a gázerőművek esetében. Ez pedig a gazdaság versenyképességének egyik kulcsa. Az atomenergia-ipar jelentős lendületet ad az innovatív technológiák fejlesztésének. Emellett a fehérorosz vállalkozóknak is kivételes lehetőséget biztosít a két új blokkot építő Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern. A szerelési, építési munkák jelentős részét helyi vállalkozások végezhetik el, amelyek a jövőben más külföldi atomenergetikai projektben is részt vehetnek, miután rendelkeznek a szükséges referenciával. A Paks II. projekt keretében a Roszatom ezt a lehetőséget Magyarország számára is biztosítja.

A Belorusz Atomerőmű Oktatási Központja, amely tökéletes mása a blokkok vezénylőtermének. Itt képzik ki a leendő üzemeltetőket. Fotó: Hárfás Zsolt

Az atomenergetikai iparban a nukleáris biztonság elsőbbséget élvez, így megelőz bármilyen más, szakmai vagy politikai természetű szempontot is. Ez a társadalmi elfogadottság érdekében nélkülözhetetlen. Nem feledkezhetünk el arról sem, hogy egy atomerőműben dolgozó és a környékén élő embereknek is alapvető fontosságú kérdés az erőmű jövőbeni hosszú távú és biztonságos üzemeltetése.

A Belorusz Atomerőmű egyik 167 méter magas hűtőtornya Fotó: Hárfás Zsolt

A fehérorosz kormányzat számára Csernobil emléke miatt az atomerőmű biztonsága és társadalmi elfogadottsága kulcsfontosságú kérdés. Az utóbbi években számos nemzetközi vizsgálatot végeztek. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség – a kormányzat meghívására – például 2017. január 16-a és 20-a között is átfogó ellenőrzést, vizsgálatot tartott az új blokkoknál. Az úgynevezett SEED-vizsgálat keretében szakmai alapon értékelték, hogy az új erőmű mennyire képes ellenállni a külső veszélyeknek, hatásoknak. A vizsgálat megállapította, hogy Fehéroroszország mindent megtesz annak érdekében, hogy a megépülő két új blokk képes legyen ellenállni a lehető legsúlyosabb külső hatásoknak is. A misszió szakértői külön kiemelték a külső veszélyeket elemző program magas színvonalát, valamint azt is, hogy a védelmi rendszerekbe a fukusimai atomerőmű-baleset tapasztalatai alapján létrehozott 17 megoldást is beépítettek. A NAÜ ezzel együtt ajánlásokat is tett, amelyeket Fehéroroszország minden részletre kiterjedően végrehajt.

A biztonsággal összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy az atomerőmű két kilométeres körzetében nincsenek tűz- és füstforrások, így erdőtüzek nem lehetnek hatással az erőmű biztonságára. Az árvízveszéllyel kapcsolatban is készültek elemzések, amelyek azt támasztják alá, hogy az atomerőművet semmilyen szélsőséges esetben sem fenyegeti árvíz. A további vizsgálatok azt is igazolják, hogy a két új blokk képes ellenállni a lehetséges földrengéseknek. A repülőgép-rázuhanás megakadályozását, a károk megelőzését szolgálja például a blokkok külső héján kívül a polgári és a katonai repülőgépek légifolyosóinak a telephely meghatározott nagyságú légterétől való távolsága.

Az európai közvélemény árgus szemekkel figyel a fehéroroszországi atomerőmű-építésre.

A szakértői vizsgálatok is elismerték, hogy Fehéroroszország magatartását a nyíltság és a kezdeményezőkészség jellemzi az új atomerőmű építésével kapcsolatban, hiszen elsőrendűnek tartják a hazai és a nemzetközi közvéleményben, hogy a nukleáris biztonsággal összefüggésben felmerülő aggályokra nemzetközi szakértők és szervezetek hiteles értékelést és válaszokat adjanak. Ennek érdekében Fehéroroszország maga kezdeményezte azt, hogy a jövőben üzemelő két új blokk esetében is végezzék el a fukusimai atomerőmű-baleset után az Európai Unió területén működő atomerőművek számára előírt Célzott Biztonsági Felülvizsgálatot, azaz a stressztesztet.

Fehéroroszország az európai és a nemzetközi követelményeknek megfelelően elvégezte a vizsgálatot, és az atomerőműre vonatkozó nemzeti stressztesztről szóló jelentést szakértői értékelés céljából 2017. október végén hivatalosan benyújtotta az Európai Bizottság és az Európai Nukleáris Biztonsági Hatóságok Csoportja (ENSREG) részére. A szakértői értékelés célja, hogy a fehérorosz nukleáris biztonsági fejlesztéseket úgy maximalizálja, hogy egy nemzetközi, független és kiegészítő értékelést biztosít annak érdekében, hogy a stressztesztben meghatározott témák esetében minden kérdésben szakmailag megalapozott válaszok szülessenek, figyelembe véve az addigi vizsgálatok eredményeit és tapasztalatait is.

Fotó: Hárfás Zsolt

Az ENSREG a fehéroroszországi atomerőmű esetében befejezte a stresszteszt értékelését, amely megerősítette, hogy a nemzeti jelentést az európai uniós stresszteszt követelményeinek megfelelően dolgozták ki, a felülvizsgálat során a  fehérorosz fél minden felmerülő kérdésre részletes és kielégítő választ adott. Az új erőmű megfelel az Európai Unió és az ENSREG előírásainak, műszaki biztonsága magas szintű, és földrengés elleni biztonsága is kiemelkedő. A felülvizsgálati csoport pozitívumként emelte ki a passzív biztonságvédelmi rendszereket, a blokktípusban alkalmazott zónaolvadék-csapdát, a kettős falú hermetikus védőépületet, valamint a képzési központban lévő teljes körű, egyedi képességű szimulátort, amely alkalmas a súlyos balesetek szimulálására is.

Különösen előremutatónak és követendő példának nevezték a fehérorosz fél hozzáállását, elismerve, hogy jelentős munkát végez annak érdekében, hogy a különféle nemzetközi szervezetekkel, hatóságokkal vagy éppen kutatóintézetekkel szoros kapcsolatot építsen ki az új blokkok biztonságos üzemeltetése érdekében. Az ENSREG bizonyos ajánlásokat is tett a biztonság további növelésére. Mindez azt is jelenti, hogy a nemzetközi szakértőkből álló felülvizsgálati csoport szerint az ajánlások egyértelműen teljesíthetőek a biztonsági elveknek és követelményeknek megfelelően.

 

A cikk a Magyar Demokrata 2018. november 7-i lapszámában jelent meg.

Címkék: Atomkörkép
https://atombiztos.blogstar.hu/./pages/atombiztos/contents/blog/63592/pics/lead_800x600.jpg
Atomkörkép
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Hasonló bejegyzések a témában

Jelentős orosz hozzájárulás az ITER-hez

2020.07.31. 21:45
Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója részt vett a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER - International Thermonuclear Experimental Reactor) …

Paks II. második referenciablokkja is üzemre kész

2020.07.19. 22:40
Ma már szinte közhelyszámba megy, hogy amennyiben komolyan vesszük a globális klímavédelmi célok teljesülését, akkor az atomerőművek és a megújuló energiaforrások növekvő részarányára …

AZ MVM ZRT. ÉS A RUSATOM SERVICE RT. KÖZÖS VÁLLALATOT ALAPÍTOTT

2020.07.08. 20:25
Az MVM Zrt. és a Rusatom Service Rt. – a Roszatom állami konszern leányvállalata – vegyesvállalatot alapított Magyarországon European Power Services Zrt. néven.

BENYÚJTOTTÁK A PAKS II. BERUHÁZÁS LÉTESÍTÉSIENGEDÉLY-KÉRELMÉT

2020.06.30. 12:10
A Paks II. Atomerőmű beruházás magyar megrendelője, a Paks II. Zrt. 2020. június 30-án – az ütemterv szerint – benyújtotta az Országos Atomenergia Hivatalnak …

Globális trendforduló vs. hazai zöld demagógia

2020.06.19. 20:00
Az Európai Bizottság előzetes jóváhagyásával a kormány módosította azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy már az OAH létesítési engedélyének kézhezvétele előtt – külön engedély …

Együttműködési szándéknyilatkozat a bulgáriai Belene Atomerőmű építési projektről

2020.06.18. 22:10
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern 2020. június 18-án együttműködési megállapodást kötött a Framatome …

Fókuszban a nukleáris üzemanyagciklus zárása

2020.06.17. 18:20
A szeverszki Szibériai Vegyi Kombinátban (SZHK), amely a Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó vállalata, a TVEL nyugat-szibériai üzeme a Tomszki régióban, megkezdődött a fő technológiai …

A félelem rossz tanácsadó, ha atomenergiáról van szó

2020.06.16. 11:30
Pieter Cleppe írása az EURACTIV médiahálózat oldalán jelent meg. Célja egyezik a média küldetésével, ezért igyekszik a fenntartható és felelősségteljes kommunikációt …

Indításra készül Paks II. orosz referencia-erőművének 2. blokkja is

2020.06.15. 11:15
A Szentpétervár melletti Szosznovij Bor városában üzemelő Leningrádi Atomerőmű II. kiépítésének 2. blokkján befejeződött a fizikai indítást …

Exkluzív videó a világ első, kereskedelmi üzemben lévő úszó atomerőművéről

2020.06.10. 17:20
Az atomenergia békés célú alkalmazására gondolva először a hagyományos, szárazföldi atomerőművek jutnak az eszünkbe, de a …

Ezeket a cikkeket olvastad már?